Március 18.

Az öröm termsézete

A mai ember mintha bizonyos mértékig elvesztette volna a bűnbánat ízének örörmét. Elvesztette ennek a lelki erőfeszítésnek a mély értelmét, mellyel ismét visszaszerezheti belső valójának teljes igazságát. Sok-sok ok és körülmény van, melyet nehéz kielemezni, de mind hozzájárul ehhez a folyamathoz. Civilizációnk - különösen nyugaton - szorosan kapcsolódik a tudomány és technika fejlődéséhez, valamelyest érzi az intellektuális és fizikai erőfeszítés szükségességét, de meglehetősen elvesztette érzékét a lelki erőfeszítéshez, melynek eredményeként az embert belső dimenzióiban vizsgálhatná. Mindennek következtében az ember a civilizációs folyamatban igen gyakran elveszti saját dimenzióját, saját emberségének belső érzékelését. Így aztán az ilyen erőfeszítés idegenné válik, akárcsak az ebből fakadó öröm, annak a nagy öröme, hogy újra magunkra találunk és megtapasztaljuk a metanoiát, a bűnbánat örömét.

/Szent II. János Pál pápa; Beszéd a Vatikánban, 1979. február 28./

Március 17.

Miért imádkozunk?

Az ima hiánya sosem azt jelenti, hogy az embernek nincs szüksége az imádságra. Valójában minél hosszabb ideig nem imádkozunk, annál nagyobb lesz a szükségünk rá, és a megfelelő pillanatban ez a vágy kirobban, hogy utat keressen magának. Ha nem imádkozunk, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem érezzük az ima szükségességét. Ebben az esetben imánknak még inkább belülről kell jönnie, mélyebb lelki forrásból, pontosabb irányultsággal - az embernek egyszerűen meg kell lelnie a megfelelő kifejezési formát és azt a fajta imádságot, mely megfelel érett erköcsi személyiségünknek és ki is elégíti azt.
Térjünk vissza az alapkérdéshez, mai elmélkedésünk fő témájához: miért imádkozunk? Miért imádkozik mindenki - a keresztények, moszlimok, buddhisták, pogányok? Miért van az, hogy még azok is imádkoznak, akik úgy vélik, nemimádkoznak? A válasz nagyon egyszerű: imádkozom, mert Isten létezik. Tusdom, hogy Isten létezik, és ezért imádkozom. Néhányan ezt az őszinte választ adják: tudom, hogy Isten létezik. Mások azonban kissé bizonytalanabbul fogalmaznak: Én hívő vagyok. Esetleg azt mondják: Keresem az igazságot. E töprengés során azt szeretném, ha pontosabban használnánk ezeket a kifejezéseket, mert ezek különféle lelki magatartásról árulkodnak.

/Szent II. János Pál pápa; Út Krisztushoz/ 

Március 16.

Tekintetünk Krisztus arcán

A legfontosabb oka annak, hogy ismételten javaslom a rózsafüzér imádságát, az, hogy ez az ima a hívek számára elősegíti az elmélkedést Krisztus felett. (...) Szűz Mária a keresztény elmélkedés páratlan mintaképe. Jézus fogantatásától kezdve egészen feltámadásáig és mennybemeneteléig az Édesanya szeplőtlen szívének minden melegével nézte isteni Fiát: csodálatos, átható, szomorú és sugárzó tekintet volt ez. Ez Mária tekintete, telve hittel és szeretettel, hogy az egyes keresztények és az egyházi közösségek is megtanulják e nézést, amikor a rózsafüzért mondják.

/Szent II. János Pál pápa; Angelus üzenet, 2002. október 27./