A főoltár restaurálásakor, 2004-ben bontottuk ki ezt az ablakot, amely csak belülről, nem a teljes falvastagságban (főként vályogtéglákkal), volt befalazva. Kívülről a mai formát mutatta, a rácson keresztül látható volt a falazat hátoldala.

Az egyszerű szalagdíszes íves kőkeretelés hat darabból készült, a felső egyszerű zárókövel együtt faragva. Benne 8x8 mezőre osztott fűzött pálcarács; a pálcarács előtt sodrony. A pálcarács osztássűrűsége a nyugati (fő)homlokzat alsó körablakának rácsával egyezhet meg – mind a kettő eltér a templom egyéb helyein fellelhető pálcarácsos ablakok jellemzőitől.

Az ablak befalazása egyértelműen a XIX. század végén történt (1881?), amikor a belső festés új koncepciójához nem illett a keleti megvilágítás, illetve a belső gömbnegyed felületén olyan kazettás festés készült, amelybe az ablak belső kontúrja belevágott volna.

Ez a díszítőfestés még a Lohr-féle 1936-os festést megelőzően készülhetett. A templom ’80-as években, a díszítőfestés eltüntetése előtt készült dokumentum értékű képein még látszik a festés, amelyet nem tör meg az ablak íves vonala.

Miután az a díszítőfestés, amelynek érdekében az ablakot befalazták, már nem volt látható, érdemesnek tűnt kibontani az ablakot, amelyen keresztül így a fény a klasszicista főoltár fölött lévő – még valószínűleg a korábbi barokk oltárkompozícióhoz tartozó – sugaras „istenszem” motívomot hátulról megvilágítva az oltár fölött „lebegteti”.