*DÉLI TEMPLOMKAPU KILINCSE

A magyarországi kovácsoltvas-művesség

Az elmúlt korokban különböző igényeket elégített ki a kovácsoltvas-művesség. A vasat tartóssága és szilárdsága igen alkalmassá tette arra, hogy főleg épületekre ajtók, kapuk, ajtófogók, ajtókopogtatók, ajtóvasalások, reteszek, kilincsek, ablak-, erkély-, lépcső-, lunettarácsok, cégérek, zárak készüljenek belőle. A kovácsoltvas azonban nemcsak az építészet szerves kiegészítője volt, hanem a belső berendezésben is szerepet kapott, így kandeláberek, gyertyatartók, csillárok, kandallórácsok, szentélyrácsok, tűzikutyák, vasalt ládák is készültek ezzel a technikával.
A kovácsoltvas munkák készítői között voltak olyanok is, akik a kovácsolást művészi fokon végezték. Ezek a mesterek felülemelkedtek a patkolókovács vagy a zárjavító lakatosok színvonalán, és a mesterséget művészetté nemesítették.
A XIX. század utolsó harmadáig a kézműveseknél a céhes képzés volt általános. Három-négyévi inaskodás után válhatott legénnyé, majd háromévi kötelező vándorút és nagykorúságának betöltése után kérhette a remekfeladat kitűzését. A remeklést már a XV. századi céhszabályok megkövetelték, de feltehetően a korábbi céhszabályok is előírták. A remeklésről szóló artikulusok a céhszabályok legtanulságosabb részei, mert a megkövetelt remekfeladat a legbiztosabb fokmérője az ipar, illetve a mesterségek egy-egy korszakbeli fejlettségének.

(www.diszmukovacs.hu - Jancsó Gergely díszmű-kovács iparművész oldaláról)