Karácsonyvárás a Boldog Gertrúd Központban

Értékelés:
(0 szavazat)

A Boldog Gertrúd Központ karácsonyi műsora

Idén pásztorjátékkal készültek időseink a Karácsonyra. Terápiás munkatársainkkal már ősz közepén megkezdték a felkészülést, hogy minél jobban sikerüljön a műsor. Ennek meg is volt az eredménye, nagyon szépen énekeltek és játszottak december 20-án időseink. Bárándiné Jánossy Enikő köszöntésével vette kezdetét az ünnepség 10 órától, ezután került sor a színjátszásra.

Az előadáshoz illő díszlettel és jelmezekkel segítették a szervezők a témára való ráhangolódást. A Pásztorjátékot Fejér Gábor furulya és Fejér Simon gitár játéka vezette be, s kísérte végig. Ezután következett Emma néni szerepe, aki mesélőként elmondta, milyen volt az első Karácsony éjjelén, amikor megszületett a kis Jézus Betlehemben. Máriát Edit néni játszotta, Józsefet pedig Józsi bácsi. Előttük jászolban feküdt szalmán a kisded, mögöttük négy angyal álldogált. Párbeszédük után megszólalt a másik mesélő, Zsóka néni, majd a négy pásztor és nemsokára a három király.

A szöveges jelenetek közben több zenével kísért ének is elhangzott, amelyeket a Fejér-család és a szereplők együtt énekeltek. Ilyen voltak a Csodapásztorok, a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok, a Gyönyörű szép és a Karácsonynak éjszakáján című énekek. Összesen 14 szereplő vett részt a műsorban, akik közül az egyik király szerepét terápiás munkatársunk, Krisztina játszotta, hogy a szervezésen kívül ezzel is örömet okozzon időseinknek. A másik terápiás munkatársunk rendezőként segítette a munkát.

A pásztorjáték befejeztével Enikő mondott köszönetet a szereplőknek és a munkatársaknak, akik egész évben sokat segítették az idős otthon lakóit, valamint a jelenlévő vendégeknek, amiért eljöttek. Az ajándékok szétosztása után Ágnes nővér tartott előadást az ünnepről, amelyben kiemelte a szeretet fontosságát egymás iránt, és azt, hogy a mennyországot már itt a földön meg tudjuk teremteni magunk körül, ha jót teszünk.

A tanoda gyermekei három munkatársunkkal, Krisztinával, Lehellel és Immaculata nővérrel ekkor érkeztek meg az otthonba, hogy meglepetésként karácsonyi dalokkal szórakoztassák az időseket. A kisgyermekek közül sokan hangszereken is játszottak. Nagyon ügyesek voltak. Fejér Júliának és Fejér Mihálynak köszönhetően ez az emlékezetes nap nem tűnik el nyomtalanul, mivel kamerával végig kísérték az eseményeket, és fotóik megőrizték az örömteli pillanatokat.

M. Bernadett

Megjelent: 1016 alkalommal
Tovább a kategóriában: « A Boldog Gertrúd hírei
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned