Március 11.

A szeretet radikalizmusa

"Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette" (Jn 13,1). A szinoptikus evangéliumokkal ellentétben János evangéliuma nem beszéli el az Oltáriszentség megalapítását, melyről Jézus hosszan beszélt korábban Kafarnaumban (Jn 6,26-65), helyette a lábmosás szertartásánál időzik (Jn 13,1-11). Ez nem csupán az alázatosság kifejezése volt, hogy példáját majd kövessük, hanem Jézus e cselekedete, mely annyira felháborította Pétert, kinyilvánítása annak a radikalizmusnak, mellyel Isten leereszkedik közénk. Krisztusban Isten "levetkőzött" és "egy rabszolga külsejét" öltötte magára, egészen a kereszthalál végső lealacsonyulásáig (Fil 2,7), hogy az emberiség betekintést nyerhessen Isten életének mélységeibe. A nagy beszédek, melyek János evangéliumában követik a lábmosást és bizonyos mértékig kommentálják is azt, számunkra bevezetést jelentenek a Szentháromság közösségének titkába, melyet megoszt velünk az Atya Krisztusban, a Szentlélek ajándékaként. Ezt a közösséget az új parancsolat szellemében kell megélni: "Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket" (Jn 13,34). Nem véletlen, hogy a papi imádság ennek a "misztagógiának" a tetőpontja, mert megmutatja nekünk Krisztust az Atyával való egységben, készen arra, hogy visszatérjen hozzá önmaga feláldozásával, csupán azt kívánva, hogy tanítványai osszák meg ezt az egységet az Atyával. "Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk" (Jn 17,21).

/Szent II. János Pál pápa; Levél a Cenákulumból, Jeruzsálem, 2000. március 23./