Az esti Santo Stefano Rotondo-ban bemutatandó magyar miséig szabadidőt kaptunk. Öten a Lateráni Bazilikához indultunk. Éppen mise kezdődött, de körbe tudtuk járni. Rábeszéltek, hogy másodmagammal megnézzem a múzeumot és a kerengőt is, gyönyörű volt. A kiállításon többszáz éves miseruhákat, a II. Vatikáni Zsinaton használt eszközöket, Palestrina kottát, Raffaello Madonnát stb. láttunk.

Viszonylag hamar odaértünk a mise előtt a Rotondo templomhoz, mi voltunk kb. az egyetlen csoport, akiket nem kapott el a hirtelen jött zivatar. Elénekeltük a vesperást, felkérték a zászlóvivőinket, hogy bevonuláskor álljanak kapuként a szolgálattevőknek, és a többi ismerős magyar zarándokokkal is volt időnk találkozni.

Külön ajándék volt számunkra, hogy Márton atya jelezte Spányi Antal püspök úrnak, hogy merre vagyunk, és így ő jött hozzánk áldoztatni. Ezen az estén kaptunk először vacsorát a kempingben, fél kilencre értünk oda, nagyon éhesek voltunk. Felszolgálták a tésztát, de keveset adtak, bátrak voltunk, kértünk még. Nem értettük, miért néznek ránk olyan furcsán a pincérek. Aztán meghozták a főfogást, és akkor jöttünk rá, hogy telitömtük magunkat az előétellel… Lehet, hogy nem készültünk fel rendesen az olasz étkezési szokásokból?

Másnap a lehető legkorábbi időpontra kértük a reggelit, de tudtuk, hogy nincs esélyünk bejutni a térre, mert a kapukat már 6-kor kinyitották, és tegnap találkoztunk egy lengyel csoporttal, akik azt mondták, a lengyelek nagy része a kapuk előtt alszik… A város teljesen üres volt, amikor 7-kor elindultunk, alig lézengett valaki a közlekedési eszközökön, az utcákon csend, sehol egy autó, nagyon érdekes volt, aztán ahogy az Angyalvár felé közeledtünk, láttunk néhány csoportot szembejönni, ez nem volt túl biztató, majd egyszer csak feltűnt előttünk a hatalmas tömeg. Fél 8-ra értünk az Angyalvárhoz, a csoport egy része együtt maradt, mert találtunk egy szellősebb helyet egy alvó lengyel csoport mellett, de a többség külön utakra indult, hátha legalább egy kivetítőt láthatunk.