Március 9.

A pápa imádkozni tanít

Az imádság valóban meg tudja változtatni életedet, mert elfordítja figyelmedet önmagadtól, és elmédet, szívedet az Úr felé irányítja. Ha csak önmagunkra tekintünk, korlátainkkal és bűneinkkel együtt, gyorsan elszmorodunk és elveszítjük bátorságunkat. Ha azonban tekintetünket az Úrra emeljük, szívünk reménységgel telik meg, elménk megfürdik az igazság fényében és megismerjük az evangélium teljességét, összes ígéretével és eleven erejével.

/Szent II. János Pál pápa; Beszéd a párizsi Katolikus Intézetben, 1980. június 1./

Március 8.

Miért félünk?:

Mitől nem kell félnünk? Nem kell félnünk az igazságtól önmagunkról. Egy napon Péter is rádöbbent erre, és különös módon, erejét összeszedve így szólt Jézushoz: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok!" (Lk 5,8). Péter nem egyedül volt tisztában ezzel az igazsággal. Mindenki tudta ezt. Péter minden utódja tudta ezt. Én is jól megtanultam. Mindnyájunk adósa Péternek azért, amit azon a napon mondott: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok!" Krisztus így felelt neki: "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel!" (Lk 5,10). Ne féljetek az emberektől! Az ember mindig ugyanaz marad. Az általa teremtett rendszerek mindig tökéletlenek, s minél inkább tökéletlenek, az ember annál biztosabb a dolgában. Honnan ered ez? Az emberszívből. Szívünk aggodalomtól dobog. Krisztus ismeri legjobban a mi aggodalmunkat: "Tudta, mi lakik az emberben" (Jn 2,25).

/Szent II. János Pál pápa; Átlépve a remény küszöbén/

Március 7.

"Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"

Abból, hogy Jézus a kereszten ezt a miértet kiáltja, valóban megtanulhatjuk, hogy a szenvedők ugyanezt a kiáltást hallathatják, de a fiúi bizalom és az elhagyatottság ugyanolyan magatartásával, melynek Jézus a tanítója és mintája. Jézus miértjében azonban nincs nyoma olyan érzésnek vagy csalódottságnak, mely lázadáshoz, vagy kétségbeeséshez vezetne. Még árnyéka sincs annak, hogy haragudna az Atyára, inkább a gyengeség, a magány, a magárahagyatottság érzése az, amit Jézus kifejez helyettünk is. Jézus így lett az első "megalázott és megszomorított", az első, akit elhagytak, az első desamparado, ahogyan az elhagyottat spanyolul nevezik. Ugyanakkor azt is mondja nekünk, hogy a Gondviselés jóságos tekintetét rajta tartja Éva minden szegény gyermekén.

/Szent II. János Pál pápa; Beszéd a Vatikánban, 1988. november 30./