24Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt. 25Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. 26Anna ekkor így szólt: »Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam. 27Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. 28Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.«
Ezután imádták ott az Urat.
(Más fordításban: „Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.”) 1Sám 1,24-28

Ugyan, hányszor hallhatja az Isten, hogy „csak ezt az egyet! Uram, csak ezt az egyet add meg nekem!” És mind azt reméljük, hogy a zokogásra az Úr nem mondja azt, hogy „sajnos, nem tehetem.”
Hanna 2-3 éves korában viszi fel a fiát a Templomba. Addig is dédelgette, szeretgette, táplálta. Ha sírt, megvigasztalta. Ha fáj a pocakja, simogatta. Ha elesett, felemelte. Ha kacagott, vele kacagott. A kezébe adta, amit kért. Naponta fésülte, öltöztette, dajkálta, mesét dúdolt neki. Megfújta az ételét, nehogy megégesse a száját. Kimosta a ruháit. Elvitte a rokonokhoz, bemutatta a családnak. Ismerte a szokásait: mikor kel, mitől ijed meg, minek örül, mit szeretne. Látta, amint rácsodálkozott egy kisegérre, a körülöttük élő állatokra, a villámlásra és a napsütésre, a hulló csillagokra és szivárványra.
Végig ott motoszkált a fejében, hogy mindezt az Úrtól kapta. Imádkozott az Úrhoz és az Úr meghallgatta őt. És adott neki egy kisfiút – és 2-3 csodálatos, nehéz, felejthetetlen évet.
Eleinte nem gondolt rá. Eleinte „csak” örült, hogy íme, megszületett. Hogy fia van! Fia, mint a többi anyának is, akire büszke, aki betölti az életét.
És egyszerre rádöbbent, hogy hiszen a fia nem az övé. Őt csak kapta – azért, hogy felnevelje, elindítsa az életét. Az Úr megajándékozta – nem egy fiúval, hanem egy feladattal. Azzal, hogy felnevelhet egy embert az Ő szolgálatára.
Micsoda vívódás és micsoda alázat! Micsoda ragaszkodás az Úrhoz!
Mi meg földi javakért, új szerelemért, kedvező hírekért könyörgünk – s ha meghallgatásra találunk, azon nyomban el is felejtjük, hogy kitől kaptuk meg mindezt…

-rla-