Február 17.

Krisztus megváltó munkája

 Krisztus üdvözítő művének következménye az, hogy az ember az örök élet és az életszentség reményével él a földön. S noha a bűn fölötti győzelem, amelyet Krisztus keresztje és feltámadása hozott el, nem szünteti meg az emberi élet ideigtartó szenvedéseit s nem szabadítja meg a szenvedéstől az emberi létezés teljes történelmi dimenzióját, mégis új fényt, az üdvösség fényét veti erre a dimenzióra s minden szenvedésre. Ez az Evangélium, az Örömhír fénye. Ebben a ragyogó fényben tárul föl előttünk az az igazság, amely a Nikodémussal folytatott beszélgetésben hangzik el: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda...”.(Jn 3,16) Ez az igazság alapjaiban változtatja meg az ember történelmének és földi helyzetének kereteit. A bűn ellenére – amely belegyökerezett ebbe a történelembe, akár mint eredendő örökség, akár mint a „világ bűne” s a személyes bűnök összessége – az Atyaisten szerette egyszülött Fiát, azaz a jelenleg fennálló világban is szereti. S az időben azután ugyanezzel a mindent felülmúló szeretettel „adja oda” a Fiút, hogy az a rosszat gyökerénél ragadja meg, s üdvöthozóan lépjen be a szenvedés világába, amelynek az ember is részese.

/Szent II. János Pál pápa, Salvafici Doloris apostoli levél, 1984. február 11./