Kedves Testvérek!

Remélem egészségesek vagytok!

Először is áldott Feltámadás-ünnepet kívánok mindnyájatoknak! Köszönöm a köszöntéseket, jókívánságokat. Sokat imádkozunk értetek és tieitekért ezekben a napokban is!

Tudom, hogy hiányos ez a mostani Húsvét, főleg a szentségek és a közösség hiányzik mindenkinek! Most még inkább szükséges, hogy ne érzelmeink, hanem a tudatunk (amely a Szentlélektől inspirált) irányítsa a tetteinket. Jó volna... – mondjuk mostanában sokszor. Igen jó volna sok minden a megszokott módon, de ne szomorkodjunk ezen, hanem találjuk fel magunkat az új helyzetekben, ismerjük meg új oldalról Krisztust! (Neki persze nincs új oldala, csak nekünk más nézőpontunk, amely új felismeréseket tartogat számunkra.)

Chichachoma katalán származású mexikói piarista atya utcagyerekektől kapta a Chichachoma – „Nagy-kopasz-szakállas” ragadvány nevet, mert közöttük élve, imádkozva, tanította, szeretetre nevelte őket. De sokat kapott is tőlük, élettörténetüket megismerve. Elsősorban azt, hogy hogyan van bennük jelen Krisztus.

Megrázó könyvében a leköpött, az eladott, az éhező, a fészek nélküli, a mozdulatlan, a fogoly, a megütött, a megvert, az elhagyott Krisztusról elmélkedik. Érdemes elolvasni!

Elmélkedésének példái mind-mind gyerek történetek, gyerekektől, gyerekekről, de nem gyerekeknek valók! Egyenként is megrázóak, megdöbbentőek: mire képes az egyik ember a másikkal! Mire képes a hatalmat birtokló a gyengébbel szemben. Hogyan árulja el az ember az Emberfiát embertársaiban? Pedig hallottuk Jézus szavait az utolsó vacsora asztalánál: „jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” (Mt 26, 24)

„Csak nem én vagyok az Mester?” (Mt 26,22) Mire vagyok képes én, saját elvakultságomban?

Hogyan gyalázom, alázom meg a Krisztus-képű embertársamat. Gyereket, felnőttet, mások által is kirekesztettet, lelki terhektől szenvedőt, magatehetetlen öreget.

Jézus… „nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberről. Tudta ő mi lakik az emberben” (Jn 2,24-25) – írja János evangélista, amikor Jézus jeruzsálemi zarándoklatán megtisztítja a templomot.

Chinchachoma könyvében az egymás után sorakozó példák egyre nyomasztóbban erősítik, igen én vagyok az, aki elárullak Uram!

Egy ponton túl ez már nem fokozható! Mélyebbre már nem áshatja önmarcangolásában magát az ember. A sziklába ütközik!

De milyen sziklába! A feltámadott sírjának elgördített sziklájába! Ide jutottunk!

A XIV. fejezet, mondhatni a XIV. stáció, nem a megkínzott, bűneink által meggyötört halott Jézus sírba helyezésével zárja le ezt a furcsa keresztutat, hanem az a címe: „Halott sír”.

Hogyan? A sír halott? Úgy érti, hogy maga a sír a halott?

Igen!

De hát nincs is élő sír!

Igen, az nincs, csak halott sír van! És ezt Mexikóban átélt példákkal is alátámasztja.

De nekünk vannak saját példáink is. A mi környezetünkben is vannak ilyen emberi fordulatok, ezeket kell többször említeni, nem a rosszakat. A feltámadott Krisztus erejéből megváltozott életek mind-mind egy-egy újból átélt feltámadás!

Krisztus nem rajtunk kívül támad fel, hanem bennünk!

Van feltámadás, halott csak a sír, Jézus él!

A megváltott ember nemcsak gonoszságra képes, hanem a Szentlélek indításainak segítségével képes kitörni rossz megrögzöttségeiből képes feltámadni annak erejéből, aki feltámadva a halálból örökké él!

Jézus feltámadt, Jézus él!

És új parancsot adott nekünk: „Szeressétek egymást, ahogyan én is szerettelek titeket! (Jn 13, 34)

Aki eszerint él, abban a feltámadott Krisztus él!

Éljen a feltámadott Krisztus! Éljen a feltámadott Krisztus bennünk!

Amen