A Felvidékről származom, 1985-ben születtem Rimaszombatban. Életem első éveit Abafalván töltöttem. A szüleim 9 éves korom körül elváltak, mi anyukámmal és a testvéremmel elköltöztünk Čížbe. Apukámmal ettől kezdve egyre kevesebbet találkoztunk, bár a két falu közel esik egymáshoz. Egy évvel azután, hogy én középiskolába kerültem Rimaszombatba, a testvérem és anyukám munkát vállaltak Csehországban. Ekkor én Tornaljára kezdtem járni szakközépiskolába, s keresztanyámnál éltem, majd innen nemsokára Lénártfalára mentem nagymamámhoz. Pár évet itt töltöttem, leérettségiztem és jelentkeztem a révkomáromi Selye János Egyetemre, ahol Magyar nyelv és irodalom – Történelem tanári szakot végeztem 2007-2010 között.

Az irodalmat már az alsó osztályokban nagyon megszerettem. Középiskolában az érdeklődésem a pszichológiára, a művészettörténetre, a rajzra és a történelemre is kiterjedt. Ezekkel foglalkoztam, így választottam a felvidéki egyetemen a két szakot, ahol általános pszichológiát és gyermeklélektant is tanultunk. Az első egyetemi évtől a kisebbségtörténelem, egyetemes történelem és a narratológia, filozófia, irodalomelmélet iránt érdeklődtem fokozottabban, ezért magiszter szakra már Budapestre jelentkeztem, hogy itt Irodalom- és kultúratudomány bölcsészeti szakon tudjak tovább tanulni. Ezt egészen mostanáig tanulom, az ELTE BTK-án jelenleg zajlik a doktori fokozat szerzés. Eleinte a századforduló magyar irodalma volt a kutatási területem, majd pedig a cseh-szlovák-magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok a két világháború közötti időszakban.

Ahogyan nem kerestem a tudományos pályát, ugyanúgy nem gondoltam arra sem, hogy teológiával foglalkozzam vagy szerzetes legyek. Nem voltam hívő, az elsőáldozásom nagymamám jóvoltából történt meg Čížben, egy nappal a keresztelésem után 1996-ban. Ezután nem jártam templomba, nem foglalkoztam Istennel. A családomban csak nagymamám vallásos és jár rendszeresen szentmisére vasárnaponként.

Egy különös találkozás indította el bennem azt a folyamatot, ami a szerzetesi útra terelt. Amikor Budapestre kerültem egyetemre, 2012-ben egy konferencia előadást kellett írnom Bródy és Gárdonyi tiszteletére. Isten ekkor lépett be az életembe. Megéreztem a szívemben Jézust. Ez az erős szeretet érzés egyre fokozódott, ami elvonta a figyelmem a tanulmányaimtól, a párkapcsolatomról, a külvilág eseményeiről.

Beer Miklós Püspök atya ösztönzésére elköltöztem Vácra, s elkezdtem a Pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés magiszter szakot a Gál Ferenc Főiskolán. Két évig Gyulára és Szegedre jártam az Egészség- és Szociális Tudományi Karra, valamint a Teológiai Karra. Tavaly végeztem, a második évet már Zsámbékról bejárva az egyetemre. A Püspök atya volt az első olyan pap, akitől sokat tanultam, aki mély hatást gyakorolt rám. Amint Ferenc pápát megválasztották, őrá is fokozottan figyeltem, mindennap igyekeztem elolvasni a beszédeit fordításban. 2018-ban Pünkösdkor volt a bérmálásom a váci székesegyházban, amelyet Beer Miklós atyának köszönhetek.

A templomba való visszatérésemmel egy időben kezdtem el járni a Pasaréti ferences plébánián működő világi harmadrendbe, ahol másfél évig hallgattam a vallással kapcsolatos beszélgetéseket a Ferences Világi Rend közösségi alkalmain. Itt a könyvtárban segédkeztem önkéntesként. Ekkor kezdtem el látogatni az Országos Hallássérült Pasztorációba is, ahol megismerkedtem a siketek és nagyothallók lelkivezetésével és egy Pest megyei Karitász csoportba is kértem a felvételem. Ezeken a területeken kezdtem megtapasztalni a különféle segítői feladatokat. Budapesten ezután két évig hallássérültekkel foglalkoztam egy alapítványnál, majd innen kerültem a Boldog Gertrúd Központba terápiás munkatársnak, amikor 2018 nyarán Zsámbékra költöztem.

A premontrei renddel úgy kerültem kapcsolatba, hogy Mátraverebély-Szentkúton részt vettem egy konferencián, amelyet az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat szervezet meg 2018 tavaszán. Itt találkoztam a Premontrei Női Kanonokrend általános elöljárójával, Ágnes nővérrel és a tanoda munkatársaival. Elkezdtem velük beszélgetni és Ágnes nővér meghívását elfogadva két hét múlva ellátogattam Zsámbékra. Nagyon megfogott első látásra az, ahogyan igyekeznek segíteni a környék lakóinak a rend női és férfi tagjai. Jézus jelenlétét itt valóságosan érzékeltem a mindennap végzett munkájuk révén. Néhány alkalommal még eljöttem Vácról, s amikor már úgy éreztem, itt tudnék segíteni az embereknek és tényleg igazán szerzetes szeretnék lenni, kértem Ágnes nővért, hogy jelölt lehessek. Júliusban, a jelöltidő megkezdésekor költöztem be a kolostorba. Ez viszonylag gyorsan történt, de én már öt évvel ezelőtt vágytam arra, hogy szerzetes legyek, tettem magánfogadalmat is, és azóta, hogy Jézus beköltözött a szívembe, csak Vele akartam lenni, Vele akartam foglalkozni. Sok nehézség, akadály ellenére, áldozatok árán tudtam csak keresztény közegbe kerülni. De Isten az egész egyetemi tanulmányaim alatt segített, ezért teljesen bízom benne. A csendben egyedül a szobámban vagy a templomban, esetleg a természetben kint sétálva vagy az emberekkel beszélgetve is érzem, hogy Isten velem van, mellettem áll, segít nekem és oltalmaz.

Szűz Máriával a kapcsolatom akkor lett egyre szorosabb, amikor az egyik lelkivezetőm Pécsen megtanította nekem a rózsafüzért imádkozni. A rendi nevem is úgy kaptam, hogy véletlenül megnéztem Szent Bernadettről egy filmet, ami Péliföldre vezetett el engem. Számomra itt a lourdes-i Szűz Máriával való találkozás volt a lényeges, ami megerősítette bennem azt, hogy egy olyan rendhez tartozzam, ahol Szűz Máriát tisztelik. Ezért kértem Ágnes nővértől, hogy Bernadett legyen a nevem.

Engem a szerzetességben elsősorban az vonz, hogy több időt tudok tölteni Istennel, Jézussal a szentmisében, a templomban segítve, egy csendes szentségimádás alkalmával. Zsámbékon többet kapok, mint Jézus jelenlétét, mert Isten szorosan magához von a liturgikus alkalmak révén.

Nekem az a vágyam, hogy Ferenc pápát kövessem a pasztorációban, Teréz anyát a szociális segítésben, az emberekkel való bánásmódban, Szent Norbertet az evangelizációban és a mindennapi szolgálatban az emberek között. Valójában tehát Krisztust szeretném követni az írásaim által és az embereknek segítve. Szent Ágoston tanításai segítenek ebben, mert az élete mutatja nekem az utat az Istennek való teljes odaadottsághoz és az emberek szolgálatához.

Ondrejcsák Eszter M. Bernadett

A 9 órai Szentmise linkje: https://youtu.be/IkTYY1tVYRM

 Péter atya elmélkedése:

Az egyházi év körforgásában sorra megünnepeltük üdvösségünk misztériumait: Az Atya a világba küldte a Fiút, aki életével szenvedésével, halálával üdvösséget szerzett az embernek, és feltámadása után elküldte az erősítő Szentlelket. Az ünnepkörök lezárása után a mai vasárnap hitünk felfoghatatlan nagy titkának, a Szentháromságnak az ünnepe. A korábbi vasárnapi zsolozsmában volt egy Quicumque kezdetű másfél évezredes imádság, a Szentháromság hitének megvallása. Ebből idézek a csatolmányban. A Szentháromság titkába vetett hit összeköti a keresztény felekezeteket, ezért a reformátorok is szívesen idézték ezt az imádságot. Legyen ez a közös imánk a mai napon.

Tegnap volt a Premontrei Rend alapítójának, Szent Norbertnek az ünnepe. A jövő évben rendünk alapításának a 900. évfordulójára emlékezünk. Az ünnep, Norbert Atyánk „mennyei születésnapja” ünnep a premontrei plébániák családjainak, a rend lelki hálójában élő un. harmadrendieknek és főképp nekünk, premontrei szerzeteseknek. Ilyenkor számot vetünk életünkkel, megkérdezzük, hogyan követjük alapítónkat az ő élete által kijelölt úton. Norbert útja lényegében ugyanaz, mint minden keresztényé, Krisztus-követés. Norbert régi életrajza írja az első premontreiekről: A Szentírást akarták követni, és Krisztust tartották vezetőjüknek. Ugyanis Norbert Atyánk biztosította őket, hogy sohasem fognak letérni az igaz útról, ha ténylegesen követik azt, amit megígértek, hogy az Evangélium, az Apostoli Hagyomány és Szent Ágoston életmódja szerint élnek, amire a fogadalmukat is letették. _{vö. Vita A, 12. fejezet} Az ünnep alkalom arra is, hogy közösségi életünk, premontrei szerzetességünk néhány elemét megosszuk barátainkkal:

1/ Mi a közösségben szeretnénk napról napra megtérni (konverzió). A közösség segít a bűnbánatban, az önismeretben és a megváltozásra való törekvésünkben, és egymástól várjunk életmódunk kritikáját.

2/ Közösségi életünk vezérfonala a liturgia. Együtt törekszünk, hogy az Istent dicsőítő imánkat, a szent zsolozsmát és a szentmisét méltó módon, minél szebben és ünnepélyesebben végezzük. Célunk, hogy mindebben részeltessük környezetünket, a Jóistentől ránk bízott embereket.

3/ Amikor visszavonultan, magunkban imádkozunk, ezt is a közösségért tesszük. Belső imánk forrása is a liturgia valamint a Szentírás olvasása (divina lectio). „Törekvésünket jól kifejezi a középkori  megfogalmazás: Contemplata vivere et aliis tradere. Azaz a liturgiában és a magánimában kapott kegyelmek és megtapasztalások szerint élünk, és amit kaptunk, életünk példájával és apostoli munkánkkal a ránk bízottaknak átadjuk.” _{ld. https://premontrei.hu/}

4/ Premontrei közösségi életünknek talán a legsajátosabb vonása, hogy mi az apostoli, lelkipásztori tevékenységet a szerzetesi közösség hátterével végezzük. Azaz szerzetesek vagyunk, de életünk centruma nem egy zárt, várszerű kolostor, hanem egy nyitott ajtajú templom. Erre a templomra tesszük a fogadalmunkat, ennek a „kanonokjai” vagyunk.

Mindent összevetve a premontreiek evangéliumi tanácsok szerint élő szerzetesek, a liturgiát papi közösségben végző kanonokok, és az Ősegyház mintája szerint egy szívvel és egy lélekkel _{ApCsel 4,32} az Istent együtt kereső apostoli lelkületű lelkipásztorok.

Szent Norbert napján és a Szentháromság ünnepén kérjük imáitokat, hogy a rendünkről rajzolt ideális kép valósággá legyen bennünk. Segítsetek, hogy a külső szemlélő ne a széles úton járó önző agglegényeket és a maguknak való vénlányokat lássa bennünk, hanem a Norbert Atyánktól kitaposott szűk ösvényen haladó szerzeteseket! _{vö. Mt 7,13-14}

Szent Norbert, a béke fejedelme! Könyörögj érettünk!

Mivel olyan járványügyi szabályok léptek életbe, amelyek következtében megszűntek a kijárási korlátozások, és országosan lehetővé vált a liturgia nyilvános végzése, szükséges, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a veszélyhelyzet idejére hozott korábbi rendelkezéseit módosítsa.