Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák
őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez
szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek
száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a
kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem
találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja
barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam
elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben
egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége
megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy
drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e
gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam
elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így
örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
Aztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így
szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő
szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte
mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és
eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy
éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és
elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a
sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de
még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány
napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok.
Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég
ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak
béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről
meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és
megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és
teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya
odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá.
Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt
borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és
életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a
házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és
megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt
borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az
idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és
kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve
szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még
egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most
pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött,
hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De
most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-32