Március 17.

Miért imádkozunk?

Az ima hiánya sosem azt jelenti, hogy az embernek nincs szüksége az imádságra. Valójában minél hosszabb ideig nem imádkozunk, annál nagyobb lesz a szükségünk rá, és a megfelelő pillanatban ez a vágy kirobban, hogy utat keressen magának. Ha nem imádkozunk, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem érezzük az ima szükségességét. Ebben az esetben imánknak még inkább belülről kell jönnie, mélyebb lelki forrásból, pontosabb irányultsággal - az embernek egyszerűen meg kell lelnie a megfelelő kifejezési formát és azt a fajta imádságot, mely megfelel érett erköcsi személyiségünknek és ki is elégíti azt.
Térjünk vissza az alapkérdéshez, mai elmélkedésünk fő témájához: miért imádkozunk? Miért imádkozik mindenki - a keresztények, moszlimok, buddhisták, pogányok? Miért van az, hogy még azok is imádkoznak, akik úgy vélik, nemimádkoznak? A válasz nagyon egyszerű: imádkozom, mert Isten létezik. Tusdom, hogy Isten létezik, és ezért imádkozom. Néhányan ezt az őszinte választ adják: tudom, hogy Isten létezik. Mások azonban kissé bizonytalanabbul fogalmaznak: Én hívő vagyok. Esetleg azt mondják: Keresem az igazságot. E töprengés során azt szeretném, ha pontosabban használnánk ezeket a kifejezéseket, mert ezek különféle lelki magatartásról árulkodnak.

/Szent II. János Pál pápa; Út Krisztushoz/