Március 14.

Uram és üdvözítőm

Kétségkívül Krisztus a megváltónk és úgy is mutatkozik előttünk, mint az Üdvözítő. Nem tekinti feldatának, hogy pusztán e UUmberi elvek alapján ítélje el a bűnösöket (Jn 8,15). Ő mindenekelőtt az üdvözülés módját tanítja, és nem a bűnösök vádlójaként lép fel. "Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok... mert hisz rólam írt" (Jn 5,45-46). De hát akkor miből áll az ítélet? Jézus így válaszolt: "Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik gonoszak voltak." (Jn 3,19). El kell ezért mondanunk, hogy ennek a világosságnak a jelenlétében, amit Isten Krisztusban nyilvánított ki, mindenkit saját tettei ítélnek meg. Isten akarata, hogy megváltsa az emberiséget, határozottan megmutatkozott Jézus szavaiban és működésében, az evangéliumban elbeszélt tettektől egészen a kereszt és a feltámadás húsvéti misztériumáig. Ugyanakkor ez lett az emberi munka és lelkiismeret minden megítélésének legmélyebb alapja és központi ismérve. Ez a gondolat írja felül a túlságosan is emberi nézetet, mely Isten ítéletét valami hideg büntetőjogi aktusnak vagy bosszúnak látja. Krisztus az utolsó szem Isten mindnyájunkhoz fűződő szeretetének láncában.

/Szent II. János Pál pápa; Beszéd a Vatikánban, 1987 szeptember 30.