Napközis tábor július első két hetében
AZ Erzsébet Alapítvány támogatásával 3 egyhetes táborban vettek részt a napközis és tanodás
gyermekek 40-40-40 fő..
Az első héten hittan tábor volt, melynek vezérfonala a hit-remény és szeretet volt. Ezen túl bibliai
részleteket adtak elő a gyermekek. Volt 2 kirándulós napunk is: az egyik Alcsúton az Arborétumban,
és a kalandparkban volt, a másik Esztergomban volt.
A második hét a missziók jegyében telt, amikor Érden a Teréz anya nővéreit és a Földrajzi múzeumot
látogatták meg a gyermekek. Ezt követően Százhalombattán a strandon fürdőzhettek. A második
kirándulás Budapesten az Állatkertben volt. Ezen a héten volt még egy ráadás nap, a szombat, amikor
Tihany és a Balaton volt a cél.
A táborok többi napjain a gyerekek kézműveseztek, s portoltak, premi pontokat gyűjöttek, amit a
táborok utolsó napján a premiboltban költhettek el csokira, játékra.
Kerttábor a premontrei napköziben
Augusztus 14-18 között tartottuk meg az idei nyár harmadik premontrei napközis táborát. A tábor
három napjának helyszíne a Szent Norbert-kút körül alakulóban lévő gyógynövénykert és
gyógynövényműhely volt. A gyerekek hétfőn virágszirmokat, leveleket gyűjtöttek a kertből,
lepréselték őket, és pénteken szebbnél szebb képeket készítettek belőlük. Többen gyönyörű
virágcsokrokat kötöttek, miközben azt is megtanulták, régi sváb népszokás Nagyboldogasszony
napján gyógynövénycsokrokat kötni, és azokat megáldva hazavinni, és karácsony napjáig otthon
őrizni. A táborban készült csokrokat pénteken, a záró imádság alkalmával Márton atya megáldotta.
Hétfő délután sztereómikroszkóppal figyeltük meg a kertben található növények szárainak, leveleinek
metszeteit. Kerti szaladgálás közben rengeteget lepkésztek, bogarásztak a gyerekek. Ebben az
időszakban citromlepke, csíkos medvelepke és rózsabogár került leggyakrabban a hálóba,
bogárnézőbe. A gyógynövényműhely izgalmas programja volt a levendulalepárlás, aminek folyamatát
Balázs és Imi frissen szerzett tudásukat bemutatva magyarázta el Ágnes nővérnek, Johanna nővérnek
is. A kerti programok mellett minden nap lehetett választani a focizás, kézműveskedés, fafaragás
közül. Kedden elmentünk a közeli Sasfészek-tóhoz, bejártuk a tó vizes élővilágát bemutató
tanösvényt, délután pedig vezetett sétával, négyszáz lépcsőfok megmászásával barangoltunk a
titokzatos Pálvölgyi-barlangban, miközben megcsodáltuk a cseppkőképződményeket. Csütörtökön
pedig Esztergomba utaztunk, ahol természetesen megnéztük a felújítás alatt álló Bazilikát, utána
pedig egész nap az Aquasziget medencéiben strandoltunk, csúszdáztunk, hullámfürdőztünk.
Minden napot imádsággal kezdtünk és fejeztünk be. Ebéd előtti imádságunk előtt Johanna nővér és
Lehel olvasta fel és magyarázta a Teremtés történetét. Paula nővér pedig megtanította nekünk a
Fényességes, Mennybéli nagy Isten… kezdetű éneket, amit péntekre már egészen szépen fújt a
napközis csapat.
Mindhárom táborhoz az Erzsébet Alapítványtól kaptunk támogatást, amit ez úton is hálásan
köszönünk, a gyermekek mindhárom héten ingyen táborozhattak. A Tábor további költségeit
adományokból fedezték a premontrei nővérek.