Szeptember 21. Szent Máté evangélista

Értékelés:
(0 szavazat)

Máté, akit Lévinek is hívtak, a hagyomány szerint az első evangélium szerzője. Adószedő és vámos volt Kafarnaumban. Épp a vámházban ült, és tette a dolgát, amikor Jézus felszólította, hogy kövesse (Mt 9,9). Az adószedő és a vámos elengedhetetlen kelléke volt a mérleg. Nemcsak azért, mert abban a korban a készpénzfizetés még nem volt általános, és a terményből, portékából a köteles részt ki kellett mérnie. Az ószövetségi idők fizetőeszköze a súlyra mért nemesfém volt – a később használatos pénzegységek nevében fennmaradt a régi súlymértékeké (sékel, mina, tálentum) –, de a pénzérmék súlyát is ellenőrizték, hiszen a csalást leggyakrabban az érmék körülnyírásával (nemesfémtartalmuk csökkentésével) követték el. Kafarnaum, ahol Máté működött, határváros volt Heródes Antipász és Fülöp részesfejedelmek római oltalom alatt álló országocskája között. Mérleg és határváros: ez lehetett az a két evangéliumi mozzanat, amely Mátét illetően a jelképekre fogékony (s a hagyományokra is ügyelő) korai naptárszerkesztőket befolyásolta.

Az evangéliumok szűkszavú adatait a későbbi legendaszerzők dúsították fel a tőlük megszokott „ponyvastílusban”. Eszerint az apostolok szétszéledése után Etiópiában hirdette az igét. Amikor az általa megtérített uralkodó meghalt, utóda szemet vetett az elhunyt király keresztény leányára, akit Máté felvett az Istennek szentelt szüzek közé. Mivel a frigy egyetlen akadálya az apostol volt, a király megölette: ima közben leszúrták hátulról, illetve bárddal fejezték le. Más változat szerint máglyán végezte, egy hagyomány azonban úgy tudja, hogy imájára a tűz kialudt és késő öregkorában halt meg békében.

Megjelent: 272 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned