A jövő héten, áldozócsütörtökön (Urunk mennybemenetelének ünnepe) letelik az öröm-út 40 napja, és reméljük, hogy a járvány rögös útjának is nemsokára vége szakad. A mennybemenetelt mi a rákövetkező vasárnap ünnepeljük. A mai, 6. vasárnapi (május 17.) evangélium (Jn 14,15-21) magszerűen tartalmazza a János-evangélium hittani mondanivalóját: A Fiú és az Atya egységét, / Jézus Krisztus és az emberek egységét, / a szeretet áramlását az Atyától a Fiún keresztül hozzánk, emberekhez, / és a szeretet Lelkének, a „más Vigasztalónak” az elküldését: „nem hagylak árván titeket”.

A hétköznapi szentmiséken Jézus búcsúbeszédét olvastuk, közte az „Én vagyok az igazi szőlőtő és Atyám a szőlőműves” kezdetű részt. (Jn 15, 1-8) Jézus ezzel a példabeszéddel azt teszi szemléletessé, hogy az Istennel Ő köt össze minket. Ennek a tudata meghatározó a lelki életünkben, ezért fontos, hogy ismételten emlékezetünkbe idézzük. „Én vagyok a szőlőtő” – mondja Jézus, csak maradjatok meg velem élő kapcsolatban, mint a szőlővessző és a tőke kapcsolata. Én magam hozom rajtatok a gyümölcsöt. Szt. Pál keresztény életvitelünket a Lélek gyümölcseinek nevezi: ezek a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. _{Gal 5,22-23} Ez az új élet a keresztény ember élete.

Minderről így beszél Alexandriai Szt. Cirill 5. századi püspök: „Az Úr szőlőtőnek mondta magát, mert meg akarta mutatni azt, hogy mennyire szükséges ragaszkodnunk az iránta való szeretethez, és hogy mennyi hasznunk származik abból, ha vele kapcsolatban maradunk. Azokat pedig a szőlővesszőkhöz hasonlította, akik belé vannak oltva, vele egyesültek, és rajta függnek, és már isteni természetének részesei, hiszen megkapták a Szentlelket, mert Krisztus Szentlelke kapcsol össze minket is vele.” – „Újjászülettünk ugyanis belőle és őbenne a Szentlélekben, hogy megteremjük az élet gyümölcsét, nem annak a régi és elévült életnek a gyümölcsét, hanem ennek az új életnek és az iránta való szeretetnek a gyümölcsét. Megmaradunk azonban a létben, ha szőlővesszőként vagyunk rajta: ha a kapott szent parancsokhoz szívós állhatatossággal ragaszkodunk, a nemesség javát igyekszünk szolgálni, és komolyan vigyázunk arra, hogy a bennünk lakó Szentlelket még egy kicsit se szomorítsuk meg, hiszen jól tudjuk, hogy általa az Isten lakik bennünk.” _{vö. Ef 4,30}

A mai csatolmány egy 2. századi ókeresztény írás részlete. Bemutatja, hogy milyen életet eredményez a Krisztus-szőlőtőn maradás. A szerzője egy pogány ember kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy valójában kik is a keresztények, milyen a viszonyuk a világgal, amelyben a többi ember között élnek. Mondanivalója ma is érvényes!

Péter atya