Október 22. Hedvig nővér temetése

Értékelés:
(0 szavazat)
Fejér Gábor Tamás felvétele Fejér Gábor Tamás felvétele

A temetés és a gyászmise képei:

https://drive.google.com/open?id=1WlXcMJDn5G0URvDjahKlZXbXqg05wWFi

Péter atya beszéde a szentmisén:

https://youtu.be/84ffBJY7h-k

Tóth Piroska M. Hedvig nővér, kántor, okl. hitoktatónő 1923. február 17-én Mindszenten (Csongrád m.). 1944. augusztus 15-én kezdte a noviciátust Külsővaton. Örök fogadalmat titokban tett az 50-es évek elején.

1950-ben, a szétszóratáskor Szűcs Anna M. Gertrúd nővérrel együtt Jásdra kerültek, ahol Schwarz címzetes apát kanonok mellett vezették a plébániai háztartást. Majd Apát úr kényszer-nyugdíjba vonulása után, kb. 1965-ben Balatonfüredre költöztek. Itt ápolták később kanonok urat haláláig

1985-86-ban, még az illegalitás évei alatt Arthner Vilma M. Bernadett főnöknő kinevezte Hedvig nővért elöljárónak. Ezt a feladatát Hedvig nővér 1992-ig látta el.

Hedvig nővér önfeláldozóan, magát nem kímélve segítette rokonait, rendi testvéreit. Az idős nővéreket rendszeresen látogatta, a betegeket ápolta.

A rendszerváltás után, 1991-ben Külsővaton felújíttatta az egyházközségtől részben megkapott épületet, ahol 5 premontrei nővérrel újra elkezdhették a közösségi életet, majd miután mind a 4 nővért kiápolta, egyedül maradva tovább segítette a plébánia munkáját. 2004-ben betegsége miatt Zsámbékra került, ahol szintén összekovácsolta a nővérek közösségét még betegségében is, mindig csak szeretetet sugárzott, s mindenkiről mindig csak gondoskodni akart. Lélekben örök fiatal maradt.

A Jóisten, a Premontrei Rend iránti szeretete, az Egyház és a Szűzanya iránti tisztelete, imádságos lelkülete, optimizmusa, áldozatkészsége, követendő példa valamennyiünk számára.

Fejér Gábor Tamás fénykép-gyűjteményéből: https://drive.google.com/open?id=1NHz1TlCQXLOPBgMdhIN4cxh8hl4Hy1mQ

Hedvig nővér verse az '50-es évek szerzetesi életéről (1980 k.)

Bakonyoszlop 1950!

Ezerkilencszázötvenet írtunk!
Kevesebbet örültünk, mint sírtunk.
Vihar rázta Rendünk Családfáját,
Letördelte reményeink ágát.

Mint fészekből kiesett madárkák
Nővéreink ország útját járták.
Szétszóródtunk ki erre, ki arra,
Azt sem tudtuk: jobbra-e vagy balra.

Csak egy volt a bizonyosság bennünk:
Jézussal kell keresztúton mennünk.
A tanítvány nem több, mint a Mester,
S minden útnak végeszakad egyszer.

Pesten én két gyerekre vigyáztam,
Alig ettem, annál többet fáztam.
Az egy fekete kosztümben jártam,
Egyéb híján illett ez a gyászban.

Bánatomnak végeszakadt menten,
Mikor néha Erzsikéhez mentem.
Mentem volna naponta is kétszer,
De nem hagyta a kötelességem!

Egyszer egy bús októberi esten,
Mikor épp letargiába estem,
Wekerlei templom ajtajában,
Kitárt karral várt rám Immaculáta!

Jó hírt hozó levél a kezében,
Főanyáék kigondolták szépen:
Immaculáta és a kis Hedvig
Oszlopon legyen november egyig.

Kis holmink a bőröndökbe raktuk,
A fővárost boldogan otthagytuk!
Vonattal utaztunk Bakonybánkig
Onnan “buszval” Bakonyszentkirályig.

Sötét este lucskos, sáros járdán
Korcsma előtt dideregtünk, várván
Merről jön egy zörgős szekér értünk,
őrangyalok! Most legyetek vélünk!

Hamarosan meg is Jött a szekér.
Esős ősszel repülővel felér!
Bazsó Jani lovainak lába
Szikrát hányt a korcsma ajtajába!

Bakonyoszlop jó öt kilométer....
Nemsokára megérkeztünk szépen....
Esperes Úr az ajtóban várta:
Ki lesz a két messziről jött árva?.,.

Beköszöntünk nagy illendőséggel,
Nem is mertünk tekingetni széjjel.
Barátsággal várt a meleg konyha,
Vacsorára Fricinek volt gondja.

Esperes Úr asztalhoz ült vélünk.
Megbeszéltük, mégis mihez értünk?
Kántor, szakács, ki, amire képes!
Harangozás, baromfi se vészes....

Azután meg elmondtuk sorjában,
Ki hány évet, hol élt a zárdában?....
“Piroskától Sajnos búcsút kellett venni!
Neki, sajnos, haza kellett menni!”

“Jöjjön Ő is!” Esperes Úr szóla!
S mi ott nyomban meggyőződtünk róla:
Zárda helyett otthont adott Isten!
Esperes Úrnál Jobb ember nincsen!

Könnyes szemmel tértünk nyugovóra,
Felébredtünk zengő harangszóra!
Mindenszentek napfényes reggelén
Együtt dicsértük Istent: Imi és én,

Piroskának írtunk egy levelet:
Számára is találtunk jó helyet!
Nem sokáig váratott magára,
Tíz nap múlva együtt volt a gárda!

Játékosan boldog volt az élet!
Tisza kutyánk velünk együtt érzett.
Kosár fülét a szájába fogta,
Merre vigyük, mindig jobban tudta.

Árnyas erdő remek gombát kínált,
Három nővér gyakran ki is sétált....
Ősszel meg a makkot szedtük zsákba,
Kukorica ment a leadásba....

Esperes Úr, mint a család fője
Gondoskodott mindenről előre!
Kockás kendőt kaptunk Mikulásra!
Megköszöntik szépen, sorban állva.
(Úgy festettünk, mint három kis menhelyi
leányka.)

Csak egy évig maradhattam nála!
Ötvenegyben áthelyeztek Jásdra....
De még mindig visszahúz a hála!
A Jó Isten ezerszer megáldja!

Így kezdődött Oszlopon az élet!
Nővéreink még ma is ott élnek.
Példájaként engedelmességnek,
Vigaszául boldognak, szegénynek.

A falu már nem az, ami régen,
Busszal járnak, nem zörgős szekéren.
Újra épület Bazsó bácsi háza:’
Jani fiát vitték a Szent Mihály lovára.

Harminc év e néhány szerény sorban!
Nővéreink mondhatnák el jobban:
Mennyi Öröm, rejtett könny és bánat,
Mennyi vihar rázta meg a házat!

Minden harcban a szeretet győzött!
A szeretet sohasem mondott csődöt!
És Esperes Úrnak sok imája!
Kívánom, hogy soha meg ne bánja,

Hogy immáron kerek harminc éve
Nővéreink léptek küszöbére!
S ha majd lelkünk örök otthont érhet,
Együttlétünk sohase érjen véget!

Ezt kívánja a régi kis Hédi,
Kinek szíve s hálája a régi!

Megjelent: 59 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Augusztus 14. Gertrud nővér fogadalma
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned