Templomi illemszabályok

Értékelés:
(0 szavazat)
Minden emberi együttlét – két barát közt, családban, iskolában a grundon vagy az üzletben – alapvető szabályok közt folyik.

Ezek a közösen elfogadott szabályok nem korlátozni, hanem segíteni akarnak abban, hogy az együttlét mindenki számára jó legyen.

  • Légy pontos, ne késs el a miséről – aki elkésik, csak fél szívvel tud jelen lenni.
  • A templomba lépve csukd be az ajtót magad után ( halkan) – télen a kinti hideg miatt, nyáron a külső zaj miatt.
  • A templomokban ne zajongjunk, fedetlen testtel ne lépjünk be
  • Amit meg akarsz beszélni mással, a templomon kívül beszéld meg – beszélgetésetek zavarja a többi ember imádságát.
  • Ne a pad szélére ülj, hogy a később érkező is be tudjon ülni a padba.
  • Ne a leghátsó sorba ülj vagy az oszlop mögé állj – a szentmisén Jézus szeretne veled közeli barátságba kerülni.
  • A kóruson túl nagy a kísértés, hogy támaszkodva- könyökölve, külső szemlélőként figyeld a misét – ha lehet, kapcsolódj be a közösségbe.
  • A mise alatt ne imádkozz mást, ne rózsafüzérezz, ne olvasgass újságot.
  • A közös imádságban, énekben ne harsogd túl a többieket, de kapcsolódj be, próbálj szívből imádkozni.
  • Prédikáció alatt ne nézegesd az órádat – a leglaposabb szentbeszédben is van egy gondolat, amit Jézus neked szán.
  • A perselybe lejárt pénzérmét, gombot dobni Istennel szemben sértés.
  • A kiengesztelődéskor a melletted állóval bátran fogj kezet, szívedben igazán bocsáss meg mindenkinek.
  • A szentáldozáskor kettes sorban menj áldozni, de ne a sor közepén és ne a soron keresztül menj vissza a helyedre.
  • A szentáldozás és a mise után maradj egy kicsit kettesben Jézussal – pár perc ima bensőséges találkozás az Úrral.
  • Térdhajtásod legyen a szeretet jele Isten előtt – ne sajnáld a térdedet letenni a földre, rendesen keresztet vetni.
  • Térdelés után ne porolgasd nagy mozdulatokkal a ruhádat, Krisztus ennél nagyobb áldozatot hozott érted.
  • A mise után ne menekülj a többiek elől, merj köszönni és a köszönést elfogadni, szóba állni másokkal – Krisztus szeretetében összetartozunk.
  • A szentmise után őrizd az örömöt a szívedben.

Megjelent: 9057 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned