Házasság hete 2025 beszámoló

Értékelés:
(0 szavazat)

Beszélgessetek a házasságotokért!
Az idei Házasság hete jelmondata: Beszélgessetek a házasságotokért. Nagyon találó volt ez
a jelmondat, ugyanis a házasságok nagy többsége a kommunikációs nehézségek miatt fut
zátonyra.
Zsámbékon, mint minden évben, most is megünnepeltük a házasságunkat. Több program is
a rendelkezésünkre állt, ahol a párunkkal együtt randizhattunk, beszélgethettünk. A tavalyi
évhez hasonlóan idén is a Randi útlevelünkkel időt töltehettünk egymással a Kálmán
Cukrászdában, a Kovács Pékségben és a Szépia Bio & Art Hotelben, ahol a házaspárok
kedvezményben részesültek.
Február 7-én pénteken este Endrédy Gábor és Endrődi Ágnes adták elő a Szerelem
hullámvasútján című felolvasó estjüket. Ez az előadás a házasság fontosabb mérföldkövein
vezet végig minket kortárs írók, költők művei által. Egy nagyon szép előadás láthattunk, ami
a részt vevőket is megérintette.
A következő program a február 14-i romantikus házaspáros vacsora volt, ahol megújíthattuk
a házastársi eskünket. Az este folyamán Guba Judi és Imre tanúságtéte átlal
töltekezhettünk. Sok időnk volt a párunkkal is beszélgetni.
Az idei év záróeseménye a főzőtanfolyam volt, amin 9 résztvevő házaspárral finomabbnál-
finomabb fogásokat készítettünk egy mesterszakács segítségével. A program
megkoronázásaként el is fogyaszthattunk az ízletes ételeket.
A programok is megerősítettek bennünket abban, hogy ne vegyük természetesnek a
házastársunkat, törekedjünk arra, hogy újból és újból meghódítsuk Őt. Szánjunk időt
egymásra, szánjunk időt a minőségi beszélgetésekre.
Köszönjük Márton atyának és Zsámbék Város Önkormányzatának a támogatást, ami
lehetővé tette ennek a sok színes programnak a megvalósulását.
Hálát adunk a részt vevő házaspároknak, hogy együtt ünnepelhettük a házasságunkat.
Selymes Péter és Anita

Megjelent: 55 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned