Fejtő

Értékelés:
(1 szavazat)

2012 óta működik, nyolc férfi a tagja, 2 hetente keddenként találkozunk
A közösséghez év elején (szeptemberben) lehet csatlakozni

Férfi közösség, amelynek célja egymás és mások segítése és erősítése.

 

Ahogy elkezdődött:
“Sajnos egyházunk legtöbb összejövetele száz vagy még több résztvevővel zajlik. Látogatjuk az istentiszteletet, elgondolkodunk, talán még kommentáljuk is magunkban a prédikációt - mindennek kétség kívül pozitív szerepe van. Ám az emberi élet valóságos változásai négy- vagy hatszemközti találkozások során mennek végbe, éjszakánként, esetleg egy pohár sör mellett. Ott világosodik meg valami egy csapásra, ott válik az ember tisztességessé, ott mond ki olyan dolgokat, amelyekről korábban nem is sejtette, hogy képes kimondani azokat. Ezért bátorítanék az ilyen, például jó barátok körében folytatott párbeszédekre. Ha az ilyen dolgokat nem dolgozzuk föl személyes beszélgetésekben, akkor minden, amiről szó volt, csak érdekes elmélet marad. Kár lenne, ha így lenne.” (Richard Rohr - A férfi útja)

Ahol most tart:
„A férfinak, hogy valóban elégedett legyen magával, szüksége van arra, hogy teremtőnek élje meg magát.” (Richard Rohr - A férfi útja)

Ahová tart:
„Ha bármikor is létrejön egy olyan helyzet ezen a földön, amelynek alapja a kölcsönös sebezhetőség, az maga az élet. Az életben általában nem igen jön létre kölcsönös sebezhetőség, olykor még egyoldalú sebezhetőség sem. Ha azonban nem várhatjuk el azt, hogy a másik oldal sebezhető legyen, akkor ott állunk a magunk egyoldalú sebezhetőségével magányosan.
Ez a magatartás, amelyet az Isten Jézusban a világ előtt tanúsít: Ott áll a világ előtt tökéletesen sebezhetően, és arra vár, hogy mi is sebezhetővé váljunk. Mert tudja: Mindaddig, amíg nem áll fenn ez a kétoldalú sebezhetőség, nem tör ki a Szentlélek, nem lesz új élet.” (Richard Rohr - A férfi útja)