Január 14. Szent Godefrid premontrei szerzetes

Értékelés:
(0 szavazat)

Godefrid különösen szeretetreméltó szentje a németeknek, Gazdag birtokokkal rendelkezett s ősi lakóhelye Kappenberg vára volt a münsteri egyházmegyében Westfáliában, Rendkívül barátságos, szelíd és jóságos ember volt. Szemei csodálatos fényt sugároztak. A legelőkelőbb főnemes-családból származott. Atyja, Godefrid, westfáliai volt, anyja schwabenlandi. Egy fivére volt, Ottó és két nővére: Beatrix és Gerberg. Ifjúságától fogva megmutatkozott jámbor lelkülete, gyűlölt minden igazságtalanságot. Ha hallania kellett, hogy emberei fosztogattak, alázatos imában fordult Istenhez, vezesse ki őt az igazságtalanságokból, hogy az ítélet napján feddhetetlennek találtassék.

Midőn egykor viszálykodás volt a münsteri polgárok és Godefrid között, egyik alattvalója több szolgával berontott münsteri területre, gazdag zsákmányt gyűjtött s a rablott nyájakat diadalmasan hajtotta fel Kappenbergbe. Godefrid éppen a kapuban állott és kérdezte, mi történt. Mikor hallotta, miről van szó, haragosan és bosszúsan ezeket mondta embereinek:

"Menjetek, mondjátok meg annak az igazságtalan rablónak, hogy ne merészeljen szemem elé kerülni, míg a kárvallottaknak elégtételt nem adott és a rablott holmit teljesen vissza nem szolgáltatta nekik. Ha a münsteriek velünk viszályban vannak, akkor minden vakmerőnek szabad lenne a földművelőket és ártatlanokat a mi nevünkkel visszaélve megrabolni?"

Godefrid már mint világi ember is megvetette a világias pompát. Egyszer rokonához, V. Henrik császárhoz kellett mennie megbeszélésre. Amikor udvari káplánja, Eppo látta, hogy csak néhány apróddal akar útnak indulni, azt mondta: "Hogyan veszi a császár érkezésedet, milyen szemmel néz majd rád, ha te ily szegényesen vonulsz be, zilált hajzattal s szokásos kíséret nélkül?" Godefrid nyugodtan válaszolt: "Ezt, testvérem, teljesen Istenre bízom, akinek kezében van a király szíve is." Mikor Godefrid a császár palotájához ért, a császár mindent otthagyott, amint megpillantotta őt és hozzá sietett, hogy átölelje. Godefrid rendkívül jótékony volt a szegényekkel és betegekkel. Egyszer szolgáinak elképedésére egy egészen szegény embert látogatott meg. Leült nála, sőt vele együtt ivott annak piszkos edényéből és minden betegápolási szolgálatot is elvégzett.

Egyszer utaztában egy szegény jött Godefriddal szembe, Godefrid megparancsolta

apródjának, Giselbertnek, hogy ajándékozza meg. Azután kérdezte: maradt még valami a pénzestáskában? Igen, uram, válaszolta Giselbert. "Add azt is a szegénynek" – mondta Godefrid. Mikor ez megtörtént, mégegyszer utánanézett, marad-e még valami. Harmadszorra már mindent odaadtak a szegénynek.

Godefridnek felesége Judit volt, az arnsbergi Frigyes gróf leánya. 1121-ben találkozott

Godefrid Szent Norberttel Kölnben, ahonnan ereklyéket vitt Prémontrébe. Godefrid testvére, Ottó is ott volt. Norbert világmegvetése és beszédének meggyőző ereje oly nagy hatást tett a testvérekre, hogy elhatározták: mindenről lemondanak és egyedül Istennek élnek egy kolostorban. Judit egy kissé ellenszegült, de őt is megnyerték a tervüknek, 1122 elején Norbert maga jött Kappenbergbe és 1122 május 31-én átalakították Kappenberget kolostorrá Szent Norbert jelenlétében.

Kevéssel ezután még két premontrei kolostort alapított és látott el adományokkal. Godefrid Valart Coesfeld mellett és Ilbenstadtot Wetterauban, a majnai Frankfurt közelében. Godefrid rávette feleségét, hogy belépjen abba a kolostorba, melyet a kappenbergi férfikolostor mellett a premontrei rend nőtagjai számára emeltek. Oda léptek be Godefrid nővérei is: Beatrix és Gerberg. Godefrid akkor 22 éves volt. Apósát nagyon felingerelte az eset. Gyalázkodni és fenyegetőzni kezdett e miatt. Godefrid azt válaszolta nyugodtan: "Lehet, hogy ez a szerencsétlen be akar börtönőztetni engem. Mondjátok meg Norbert Atyának, hogy ne fáradozzék akkor sem kiszabadításomon. Méltó szeretnék lenni nemcsak arra, hogy bebörtönözzenek Istenemért, hanem hogy meg is halhassak érte. Azt kívánom, hogy miként az elhasznált seprőt végül is a tűzbe dobják, az én Krisztus szolgálatában felemésztődött testemet is most eméssze meg igazán a szenvedés tüze."

Godefrid alkalmazottai közül is sokan felháborodtak lépésén; azt mondták, megőrült és behálóztatta magát a csaló Norberttel. Esztelenség lemondani a világ fényes életéről és őket egyedül s vezető nélkül hagyni. Godefrid e vádaknál is nyugodt maradt és csak azt mondta: "Ha szeretnétek, örülnétek, hogy törekszem Istenhez jutni, hogy e világ romlottságától megszabadulni igyekszem és hogy Teremtőmhöz közeledni vágyódom."

Egyszer egy Franke nevű emberrel találkozott, aki Istennek szentelt apácát rabolt el egy kolostorból s fogolyként hurcolta magával. Godefrid szemére vetette gaztettét, mire Franke kardot rántott s le akarta vágni a fegyvertelen Godefridot. Ő azonban minden félelem nélkül odatartotta neki nyakát és Franke mégsem mert lecsapni. Sok fáradozással mégis sikerült Godefridnek visszavinnie az elraboltat annak kolostorába. Később Franke életét lándzsaszúrás oltotta ki.

Nemsokára ezután (1122-ben) Henrik császár összehívta Maastrichtba a grófokat, őrgrófokat és nemeseket s arnsbergi Frigyes is odajött. Akkor a schwabenlandi herceg (valószínűleg II. Frigyes) elkezdte dicsérni a két kappenbergi gróftestvért, mert véghez is vitték nagylelkű elhatározásukat, mindenüket elhagyták és önkéntesen szegények lettek. Azonban – mint mondá - az ördögnek egyik fia, arnsbergi Frigyes kapzsiságtól elvakítva szembeszállt a szentség ily példájával is és kihívta maga ellen az isteni igazságosságot. Frigyes nagyon elszégyelte magát s egy szót sem mert szólni. Ettől fogva szelídebbé lett. Mikor hazaért, követet küldött Godefridhez és igen barátságosan kérte, jöjjön el hozzá Arnsbergbe. Godefrid néhány kísérőt vett magához és Mária mennybemenetelének napján Arnsbergbe ment. A vár börtöneiben sok foglyot talált, mert a kegyetlen Frigyesnél mindig volt néhány láncravert rab, akiket kínozni szokott - s első szava közbenjárás volt a szerencsétlenekért. Frigyes azonban kemény maradt, Körülvezette várában Godefridet és megmutatta neki az erős épületeket és gazdag felszerelést. Godefrid azt súgta egyik kísérőjének fülébe: "Ez azt hiszi, hogy gyönyörködöm az ilyen limlomban, én azonban mindeme gazdagságért még egy rossz szalmaszálat sem adnék." Frigyes nemsokára rettenetes betegségben halt meg. Mikor néhány szolgája Godefridhez jött s azt mondták, most nagy örökséget kaphatna, ha nem lett volna szerzetessé, bosszúsan így felelt: "És akkor nem kellett volna nekem is mindezt éppúgy otthagynom, mint most Frigyesnek? Te tudod, Istenem, hogy mégha előre is láthattam volna az örökséget, akkor sem halasztottam volna el a szerzetesi hivatás kegyelmének felhasználását. Mi nagyot tettem annak elhagyásával, ami életem végével úgysem maradhatott volna meg nálam?" A föld népe elpusztította Frigyes egyik várát, melynek építésére őket annakidején kényszerítette, a másikat Lothar herceg rombolta le.

Kolostori élet. Godefrid szent élete a kappenbergi rendtagok mintaképe volt, szerették és nagyra becsülték. De ha grófnak szólították, visszautasította ezt a címet és azt mondotta: "Az Isten szerelmére kérlek benneteket, hogy többé ne szomorítsatok már ilyen megszólítással, mert megvallom, hogy én ama nevet hordva sok bűnt követtem el s beismerem fájdalommal és gyásszal, hogy az enyéimek is sokat vétkeztek e név alatt." Alázatában annyira ment, hogy a legalacsonyabb szolgálatokat is elvégezte. Vendégházat építtetett a kappenbergi kolostor mellé; ott megmosta a szegények lábát s pénzzel ajándékozta meg őket. Nagy vágyat érzett feloszlani és Krisztussal lenni. Gyakran, ha utazásnál kísérői lepihentek, kezeit és karját testére tette keresztbe, mint a halottaknak szokták tenni és így szólt: "Ó, bárcsak jönne már a halál órája, készíts el engem jól, Uram, erre az órára."

Szent Norbert meghívta őt testvérével, Ottóval Prémontrébe s ott feladta nekik a kisebb rendeket. Mikor Norbert magdeburgi érsek lett, Magdeburgba hivatta Godefridet, ki ott megbetegedett. Az ilbenstadti kolostorba ment s ott halt meg 1127 január 13-án 30 éves korában. Nem volt semmi halálfélelme, sőt ujjongott, hogy most a fáradozások után a nyugalom országába, a nyomorúságból a boldogságba költözik át. Semmiért a világon nem akart tovább itt maradni, a földi élet nyomorúságában. Lelkendezve kiáltott fel: "Kívántam s íme, eljöttek Teremtő Istenemnek követei." E szavakkal hunyt el. Testvére, Ottó 1148-ban csontjait Ilbenstadtból Kappenbergbe akarta átvitetni, mert Godefrid is így rendelkezett utolsó óráiban. Azonban az ilbenstadti premontreiek erősen tiltakoztak ez ellen s Ottónak ott kellett hagynia az ereklyék felét. A másik részét átszállították Kappenbergbe, ahova 1149 február 12-én érkezett meg. 1150 szeptember 16-án Werner müncheni püspök nagy néptömeg jelenlétében helyezte el ott új ereklyetartó-szekrénybe a csontozatot. Az ilbenstadti kolostor eltörlésekor (1802) Szent Godefrid fejét a strahovi (Prága) premontrei apátságba vitték s Szent Norbert ereklyéi mellett őrizték. A wetteraui lakosság kérésére Zavoral strahovi apát az ereklyéket visszaadta Ilbenstadtnak. A teplai és neureischi apátok kísérték el Zavoral apátot az úton és Szent Godefrid fejét nagy ünnepélyességgel vitték vissza 1911 szeptember 2-án Ilbenstadtba.

Németül tudóknak egy kis kvíz: https://www.ruhrnachrichten.de/selm/zehn-fragen-und-antworten-zu-gottfried-von-cappenberg-1365146.html

Megjelent: 20 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned