100 körül született Belgiumban, Limburg tartományban. Az ófelnémet Evermode név jelentése: ”bátor, mint egy vadkan„. Mikor Szent Norbert, kevéssel rendjének Prémontréban történt megalapítása után Cambraiban barátját, Burchard püspököt meglátogatta (1120-ban) s ott prédikált, egy fiatal, a 20 éves belga Evermod vágyat érzett, hogy a szent férfiúhoz csatlakozzék. Vele ment Prémontrébe s belépett a rendbe. Kedves tanítványa lett Norbertnek, akit 1121-ben elkísért Kölnbe, majd 1122-ben Antwerpenbe Tanchelin tévtanának leküzdésére, 1129-ben Wesfáliába, 1126-ban Rómába és Magdeburgba. Ott volt szeretett mesterének halálos ágyánál is. Szászországban a gottesgnadeni kolostor prépostja volt, majd 1138-ban a magdeburgi Mária- kolostor prépostja lett. 
Az 1154-ben, az Oroszlán Henrik herceg által alapított ratzeburgi püspökségnek, Evermod lett az első püspöke. Miután 1154. július 13-án Hartwig Hamburg-Bréma-i érsek püspökké szentelte, Oroszlán Henriktől kapta meg a világi beiktatást (Investitura). Oroszlán Henrik meghódította és Westfáliából hozott telepesekkel népesítette be a polabok más néven vendek (szláv népcsoport) földjét. Tizenkét premontreit iktattak be kanonoknak s egy tizenharmadik lett a prépost. Az itt letelepedett premontreiek nemcsak kereszténnyé tették, hanem el is németesítették a vidéket. Evermod - ahogyan Norbert - ragaszkodott a szigorúbb Szent Ágoston-i „ordo monasterii”-hez, és követte Norbert nyomdokait az egyházi reform területén is. Szent Evermod és társai szigorú, apostoli életének oly hatása volt, hogy a keménynyakú nép, mely azelőtt véres kézzel tette tönkre a keresztény misszionáriusok munkáját, - most meghajtotta nyakát a kereszténység előtt. Ezért nevezik Szent Evermodot máig „a szászok fényének” és „a vendek apostolának”. Működése révén, melyben Henrik is támogatta, megszaporodtak a templomok a polabok földjén.
Két okmányt ismerünk, amelyen Evermod, mint tanú szerepel. Az 1163. október 18-ával keltezett „wisby-i privilégium”-ot és az 1171. szeptember 9-én kiállított schwerini püspökség alapítólevelét. 1172-ben Walo havelbergi és Berno schwerini püspökkel együtt lübecki püspökké szentelte a herceg jelenlétében Henriket, a braunschweigi Szent Egyed-kolostor apátját. Állítólag jelen volt 1174-ben a Wolfbüttel melletti Steterburg kolostor felszentelésén is. 1776-ban Berno schwerini püspökkel együtt megerősítette Oroszlán Henrik egy adománylevelét a lübecki Keresztelő Szent János-templom számára. Úgy tudni, hogy elkísérte Oroszlán Henriket Szentföldi zarándoklatára és az onnan hozott ereklyéket a dómtemplomnak adta. 
Csodákat is említ róla C. Arnold cisztercita apát krónikája: 
Egyszer Henrik, két előkelő fríz nemest tartott fogságban. Minthogy ezeket kegyetlen módon kínozta, Evermod részvétet érzett irántuk s gyakran kérte a herceget, engedje őket szabadon. Azonban hasztalanul. Közben eljött a Húsvét s a foglyok is résztvehettek az istentiszteleten, de béklyókban és őröktől kísérve. Mikor a püspök megáldotta a népet szenteltvízzel, a béklyókat is meghintette e szavakkal: "Isten felsegíti az elnyomottakat, az Úr kiszabadítja a megkötözötteket", s azonnal széttörtek nagy zajjal a bilincsek, s a megszabadultak áldották az Istent. Ez a Szent György-hegyen történt, ahol akkor a püspöki székhely volt s a bilincs hosszú időn át a templomban függött az esemény emlékére. 
Egy másik alkalommal Evermod a brémai érsekkel, Hartwickkal Dithnarsenben volt megbeszélésen. Evermod mutatta be a szentmisét az érsek jelenlétében. Ugyanebben az időben ütött agyon valamelyik ottani lakos egy előkelő embert. Mikor ezt a püspök megtudta, amint ez akkor szokásban volt, a szentmise alatt akarta kiengesztelődésre bírni a feleket. Esengve kérte tehát azt, akinek rokonát megölték, hogy bocsásson meg felebarátjának s hivatkozott a Miatyánk szavaira: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Mivel az illető nem hajlott a szóra, lejött püspöki trónusáról s az ereklyéket kezében tartva annak lábaihoz borult. Mikor azonban az rettenetes esküvésekkel esküdött Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára s a szentekre, hogy soha meg nem fog bocsátani, a püspök szent haragra gerjedve hatalmas ütést mért arcára. Mindenki azt várta, hogy az ember most a püspökre fog támadni, de csodálatos módon épp az ellenkezője történt, mert a következő pillanatban felemelt kézzel fogadta meg az illető, hogy megteszi a püspök kívánságát s kibékült felebarátjával.
Egy másik csoda alkalmával Evermod püspöki öltözékben volt, s kesztyűk nélkül akart valamit tenni. Levette főpapi kesztyűjét s félretette. Mikor ismét fel akarta venni, csodálatosan a levegőben lebegve találta őket. Akik csak látták szerfelett elámultak.
Evermod 1174. február 17-én halt meg. Istennek tetsző életet élt haláláig. A ratzeburgi székesegyházban, a déli folyosón, az oltár mellett van sírja; kis négyszögletes kőlap fedi, mely az írásból ítélve a 14. századból való. Sírfelirata így hangzik: "evermodus epus primus". Okmányok nem maradtak fenn tőle sem eredetiben, sem másolatban, ezért nem ismerjük pecsétjét sem. A püspöki székben követte őt Szent Isfrid (1180-1204) és Szent Ludolf (1236-1250). Emléküket máig nagy tisztelet övezi.
A ratzeburgi egyházmegye későbbi sorsa így alakult: 1504 május 22-i bullájával II. Gyula pápa a ratzeburgi premontrei káptalant világi székeskáptalanná változtatta át. 1566-ban ez a káptalan a reformációhoz csatlakozott. 1648-ban az osnabrücki békében szekularizálták és Mecklenburgnak adták. Majdnem 500 évig állt fenn az egyházmegye - írja Masch a ratzeburgi egyházmegye történetében - s hatása félreismerhetetlen az északnyugati Németország fejlődésére. Megszelídített vad népeket a kereszténység áldásos működése által, megszüntette a barbár pogányságot, terjesztette a földművelést, templomokat alapított, terjesztette a műveltséget és a tudományt. Túlkapásokat és gaztetteket zabolázott és büntetett meg. Ha nem is találunk történetében nagy eseményeket, mégis, püspöknél és káptalannál egyaránt látjuk azt a szellemet, mely Krisztusért és Egyházáért dolgozik, a törekvést, hogy az Egyházat felmagasztalják, a kitartást a rend és a jog mellett. Lassan hatott mindez, de biztosan és tartósan. S ha ma is megmaradt az egykori kolostorkörnyék lakosságánál s földművességénél a hűséges kitartás az elődök szokásai és viselete mellett, ha köztük erőteljes, nyílt, becsületes gondolkodás érvényesül, ki tagadhatja, hogy mindennek megalapozása a premontreiek idejére mutat vissza.