Ferenc a nápolyi királyság területén a calabriai Paolában született 1426-ban. Szülei – attól félvén, hogy házasságuk gyermektelen marad – Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért folyamodtak, s megfogadták, hogy ha fiúgyermekük születik, a szent nevére keresztelik. Ferenc 13 éves korában ferences kolostorba, két évvel később pedig remeteségbe vonult. Egy magasan a tenger fölött talált alkalmas barlangban élt, állandó imádságban és szigorú önmegtagadásban. Sokan keresték föl lelki segítségért, és számos követője akadt. Ferenc ezért kápolnát emelt három kicsi cellával, megteremtve a ,,legkisebbek” (minimi) későbbi rendjének alapját. 1452-ben visszatért Paolába, és az illetékes cosenzai érsek engedélyével megalapította közösségének első igazi kolostorát.

1474-ben „Assisi Szent Ferenc remetéi” néven IV. Sixtus pápa megerősítette a minimiták rendjét. A rend a legszigorúbb böjtben élve a betegek és rászorulók szolgálatába állt. Ferenc a testvérektől sohasem kívánta meg azokat a szigorú gyakorlatokat, amelyeket önmagán behajtott; rendtársaihoz figyelmes, gyengéd barátság fűzte; a közösséget mindenki szolgájaként ápolta. Munkáját igen sok csoda kísérte, ám minden csodánál nagyobb hatással volt környezetére a szent személye és életmódja. Franciaországban halt meg 1507 nagypéntekén. X. Leó pápa avatta szentté. Emléknapját 1557-ben vették föl a római naptárba; 1568-ban eltörölték, majd 1585-ben újjáélesztették ünneplését.

Paolai Szent Ferenc nagy hatást gyakorolt korának pápáira, fejedelmeire, keresztényeire. Élete és üzenete örök érvényű: hegyeket mozgató hitre van szükségünk, hogy az Egyház a remény jele legyen a világban. Ferenc közösséget vállalt a szegényekkel és kitaszítottakkal; a hitéből fakadó szeretet példát ad a bűnbánatra és igazságosságra.

Magyar Kurír 2009